A családi megbeszélések könnyen torkollhatnak órási veszekedésekbe, ahol a felek – mint ellenséges katonák a harctéren – lövészárkokba süllyedve védik az álláspontjukat. Családi- és párkapcsolatok megkeserítője az olyan típusú veszekedés, ami egy idő után szinte elszakad az eredeti témájától, és egymás leértékelésébe, ócsárolásába fordul át.

Gyakori, hogy a szülő, ha már minden meggyőzési technikáját bevetette kamasz gyermeke meggyőzésére, egy ponton elkezd hatalmi pozícióból beszélni, és szigorú korlátokat és büntetéseket helyeznek kilátásba.

“Úgy lesz, ahogy én mondom, és kész!” 

Az eszköztelenség érzése csak egyre fokozódik a folytonos harcban, a családtagok pedig csak távolodnak egymástól, az otthon pedig egyre kevésbé jelenti azt a biztonságos teret, mint korábban. 

Harcok ADHD/ADD-vel érintett családokban

Különösen nehéz azoknak a pároknak vagy családoknak a konfliktusokat nyugodt hangulatban feloldani, ahol az egyik tag ADHD/ADD-vel él. A figyelemzavaros emberek hajlamosabbak a harcot választani a nyugodt megbeszélés helyett.  Az idegrendszeri sajátosságok miatt a csatározás ingergazdagsága könnyen beszippantja őket. Ezt nem rosszindulatból teszik, hiszen számukra is ugyanolyan fájdalmas és nehéz egy-egy ilyen családi veszekedés. Ugyanakkor a neurodivergens emberek frusztrációtűrése alacsonyabb a neurotipikusokhoz képest, ezért a viták során – még akkor is ha esetleg ezzel saját érdekeik ellen dolgoznak – gyorsan lezárják a témát. Ezek az emberek azok, akik inkább egy kardsuhintással kettévágják a konfliktus gordiuszi csomóját, minthogy egyezkedésbe kezdjenek. 


Az elvi alapú tárgyalás olyan stratégia, ami segíthet hatékonyan vezetni a családi megbeszéléseket. Ezzel a módszerrel megelőzhető, hogy a vita a szokásos kényszerpályára lépjen, amivel minden résztvevő csak veszít. 

Az elvi alapú tárgyalási stratégia 4 lépése:

  1. Az emberek leválasztása a problémáról

A cél az, hogy senki ne féljen attól, hogy a támadások középpontjába kerül, és hibáztatva lesz.Ha az embert azonosítjuk a problémával, akkor valószínű, hogy akkor is ragaszkodni fog álláspontjához, ha az a saját érdekeivel ellentétes – hogy védje önbecsülését. 

Figyeljünk arra, hogyan fogalmazunk. Nézzünk egy példát! Például ha Szabolcs (16) széthagyja a ruháit, és rendetlensége folytonos zavart okoz, mi pedig a “Elegem van belőled Szabi, mert egy trehány disznó vagy! – felkiáltással indítunk, az összemossa a problémát a személlyel, (ráadásul bántó és leértékelő). Ebből a kiindulópontból már nehéz lesz elkerülni a veszekedést. De ha valahogy úgy próbálunk fogalmazni, hogy leválasztjuk a problémát a személyről, akkor elindulhat egy konstruktív beszélgetés. 

Ha a családban ADHD/ADD-vel érintett személy él, akkor fontos, hogy közbeszéd tárgya legyen, hogy ez az idegrendszeri sajátosság milyen tüneteket okoz. A diagnózis nem menti fel az embert a felelősség alól, de fontos arról beszélni, hogy a tünet a  figyelemzavarból ered, nem pedig az illető rosszindulatából, vagy egyéb hiányosságából, lustaságából. Neurodivergens családtag esetében különösen fontos a hibáztatás elkerülésére való törekvés, és konstruktív megoldás keresésére.

  1. Érdekekre, ne az álláspontokra összpontosítsunk! 

Ezen a ponton fog elválni, hogy vitába vagy megbeszélésbe fogtunk.

A vitában védelmezzük saját, és támadjuk ellenfelünk álláspontját. Ha sikerül  a vitát elkerülni, akkor létrejöhet egy olyan diskurzus, amiben lehetséges felismerni, hogy ha az álláspontunk igazából érdekeinkkel szemben áll, vagy azt, hogy az érdekeink tulajdonképpen azonosak, csak azok megvalósításában nem értünk egyet.

Ilyenkor keletkezik egy tér, amiben nem kell azonosulni saját álláspontunkkal, bármikor megváltoztathatjuk azt. Nem kell büszkeségből körmünk szakadtáig védelmezni egy olyan álláspontot amit talán már nem is szeretnénk annyira. 

Vegyük sorra közösen, – akár írjuk is le – kinek mi az érdeke. Lehet ez több is, ilyenkor érdemes ezeket priorizálni: mi a legfontosabb, amiből nehezen tudunk engedni, és mi az ami másodrendű?

Valószínűleg lesznek olyan pontok, ahol az érdekek összeütköznek. Ezeken a pontokon törekedjünk arra, hogy a méltányosság és a kölcsönös haszon elérése felé mutasson a döntés, amit meghozunk.

  1. Lehetőségek –  döntés előtt sok különböző lehetőség összegyűjtése

Először fogalmazzuk meg, mi a gond, majd hogy kinek mi lenne a vágyott állapot, ami szeretne elérni, mik az egyes érdekek?

Majd adjunk egy kis időt magunknak, hiszen sokkal könnyebb szabadon gondolkodni, ha nincs nyomás alatt az egész család, hogy azonnal döntést kell hozni. Gondolkodjunk további megoldási lehetőségeken! Fontos, hogy senkit ne kényszerítsünk túl korán egy megállapodásba. Gondolkodjunk külön-külön, akár írjunk jegyzetet, majd üljünk össze közösen számba venni, milyen megoldási lehetőségek vannak előttünk.

  1. Kritériumok – az egyesség objektív mérce alapján való kialakítása

A döntés meghozatalának folyamatába vegyünk bele objektív adatokat: pl. Mit ajánl az orvos/pszichológus/tanár/egyéb szakértő? Hogyan szoktak más családok eljárni hasonló esetekben? Mi a törvény? 

Majd ha meghoztuk a döntést, akkor beszéljünk közösen arról is, hogy milyen objektív kritériumok alapján lesz mérhető-látható az, hogy ehhez a döntéshez mindenki tartja magát? 


A viták és konfliktusok elkerülhetetlenek, minden családban előfordulnak. Ha törekszünk arra, hogy „okosan” vitázzunk, és gyakoroljuk az elvi alapú tárgyalás stratégiáját, megsegíthetjük magunkat, hogy ne legyenek ezek a viták olyan megterhelőek, és igazi eredményre jussunk.

Forrás: William Ury – Getting to yes; Edward M. Hallowell – Delivered from Distraction